Ilai 
from Swiss Star
Nagy svájci havasi kutya

ilai.hu -> A nagy svájci havasi kutya története

 

Svájc két hőst is ajándékozott a nagyvilágnak: az egyik ugye ki lenne más, mint Tell Vilmos, aki fegyverbe szólította a szegényeket, és bár ezek a fegyverek nem voltak mások, mint kiegyenesített kaszák és vasvillák, mégis megverték a felpáncélozott lovaghadat. A másik hős nem más, mint Barry, a Szent Bernát hágó kolostorából származó bernáthegyi kutya, aki a legenda szerint negyven ember életét mentette meg, mígnem a 41. lelőtte. Barry Európa-szerte heves szeretetet váltott ki a bernáthegyi kutyák iránt. A svájci parasztok boldogan kezdték meg a kutyák világraszóló exportját – rövid, félhosszú és hosszú szőrű változataik sorával, melyek vagy viseltek „fekete kabátot” vagy nem – mindaddig, amíg a Svájci Kinológiai Társaság (SKG) kezébe nem vette a szent bernáthegyi kutyák tenyésztését és ki nem zárták a fekete- vörös-fehér kutyákat. Ezzel meg is szűnt a virágzó melléküzletág, és a háromszínű kutyák egyszer csak elértéktelenedtek. Ám mégis akadt egy rajongójuk, a zürichi geológus, Albert Heim professzor személyében. Heim professzor elsősorban a szép, hosszú szőrű „dürrbachleri” érdekében vetette be magát, ezt a fajtát ma Magyarországon berni pásztornak nevezik. Ebben az időben egyesületet is alapítottak, aztán kiállításokat is szerveztek. Egy ilyen kiállításon jelent meg 1908-ban két „rövid szőrű berni pásztorkutya”, melyek nem passzoltak bele semmilyen kategóriába. Háromszínűek voltak: vörös-fehér és ragyogó fekete kabátot viseltek, fehér kereszttel a mellkasukon, és mint a berni kutyának, nekik is aranyszínű volt a pofájuk. A svájci kutyák pártfogója e két példányban a kihalófélben lévő nagy pásztor- vagy mészároskutyára ismert. A két ebet a SKG külön fajtaként ismerte el, és nagy svájci havasi kutya néven vezette be a svájci eb törzskönyv 12. kötetébe. Bern kantonban további olyan példányokra bukkantak, melyek megfeleltek Heim leírásának, és megkezdődhetett a fajtatiszta tenyésztés. 1912-ben megalakult a Nagy Svájci Havasi Kutya Klub. Hosszú éveken keresztül igen kicsi maradt a tenyészállomány, mert különösen nehéz volt megfelelő szukákat találni. Csak 1933-tól tudtak évente több mint 50 kutyát törzskönyvezni. 1939. február 5-én jelent meg a hivatalos FCI fajtaleírás. Elismerést és szélesebb körű elterjedést eredményezett, hogy a második világháborúban a svájci hadsereg igénytelen és megbízható kocsi húzó kutyaként alkalmazta a fajtát. Így 1945-ben emelkedett először 100 fölé a törzskönyvezett kölykök száma, és nőtt az állomány létszáma 350-400 főre.

Honnan is jöttek a nagy svájciak? Délről, mint a rómaiak terelő- és harci kutyája? Vagy északról, mint a germánok harci kutyája és disznópásztora? Ez igazán felesleges véleményütköztetés. Az eurázsiai magas hegyvidéken valóban léteztek lógó fülű kutyák – ezek a pásztorkutyák ott éltek az ember közelében. A hatalmas kutyaóriások bozontos, lógó szőrt viseltek a hidegben, a száraz vidékeken. A havas területeken viszont félhosszú szőrűek voltak, a melegebb völgyekben rövid szőrűek. A naptól átizzott, fák nélküli kopár hegyvidéken, ahol csak a juhok legeltek, ott inkább világos, szőke vagy fehér színű volt a bundájuk. A mélyebb vidékeken, az erdővel fedett lejtőkön, ahol a tehenek bóklásztak, ott inkább sötétek voltak: fekete-fehérek, vörös-feketék vagy éppen fekete- fehér- vörösek.


A nagy svájci tehát az évezredek során kifejlődött természetes fajta, mely a vidékhez és annak időjárásához alkalmazkodott, és amelynek génkészletébe a változások és a beütések gyorsan beolvadtak. Ezek az ebek máig megmaradtak annak, amik voltak: jellegzetes Nyugat-Alpokban élő tehenészkutyának, erősnek, igénytelennek, higgadtnak, de – ha kell – kimondottan mozgékonynak és gyorsnak. Ezekkel a veleszületett tulajdonságokkal a nagy svájci túlélte az évezredeket. Ez az eb az élet alapfeltétele, valóságos életbiztosítás lett a hegyi parasztok számára: nyugodt, de megbízható őre a háznak, udvarnak, embernek és jószágnak. Segített a teheneket a hegyi legelőre terelni és a levágandó állatokat a mészároshoz hajtani. A kutya őrizte a magányos hegyi pásztorasszonyokat és azok vagyonkáját, a vándorló jószágkereskedőket és azok pénzes zacskóját. De mint vontatókutya is mindig kész volt a munkára. Egy kifejlett nagy svájci rövidtávon, akár saját súlyának tízszeresét is képes elvontatni, hosszú távon, hegyen- völgyön át, megbízhatóan húzza saját súlyát, akár 50 kg-ot vagy annál többet is.